Együtt felelősséggel – ahogy mi adunk vissza

Alkuszcégként nap mint nap azon dolgozunk, hogy ügyfeleink biztonságban érezhessék magukat. Ugyanakkor hisszük, hogy a felelősségvállalás nem ér véget az üzleti életben. Felelősek vagyunk egymásért és a környezetünkért is. Valódi érték nem csupán számokban mérhető. Ott születik, ahol emberi történetek, apró tettek és közösségi összefogás formálódik. Az elmúlt időszakban számos kezdeményezésben vettünk részt: fákat ültettünk és gondozunk, iskolatáskákat és plüssöket gyűjtöttünk, kórházi osztályok munkáját támogattuk, és adományokat juttattunk el távoli közösségekhez. Nem teszünk nagy dolgokat – de amit teszünk, azt szívből tesszük.

Fák ültetése

Fákat ültetünk és gondozunk 🌱💧

A fenntartható jövő számunkra nem pusztán lehetőség, hanem kötelesség. Együttműködve helyi egyesületekkel zöld területeket alakítunk ki és ültetünk fákat, hogy városaink és közösségeink élhetőbbek legyenek. Az ültetés csak az első lépés: támogatásunkkal egy egyesület locsolóautója biztosítja, hogy a frissen ültetett fák megfelelően fejlődhessenek, és valóban gyökeret verjenek. Hiszünk abban, hogy minden apró tett számít, és hogy a zöld környezetet nem kapjuk készpénzben – meg kell teremteni.

Gyermekek támogatása

Támogatás a gyermekeknek 🎒🧸

Minden gyermek megérdemli a jó kezdést. Ezért gyűjtöttünk iskolatáskákat rászoruló gyermekeknek, hogy a tanévkezdés ne csak a szerencsésebbeknek legyen könnyebb. Egy-egy táska vagy plüss nem váltja meg a világot, de lehetőséget ad arra, hogy egy gyermeknek mosolyt csaljunk az arcára, és egy kis biztonságot nyújtsunk neki. Emellett plüssökkel is segítettünk: hiszen egy kedves játék, egy ölelésnyi törődés gyakran többet jelent annál, amit elsőre gondolnánk. Ezek a kis gesztusok erősítik a közösséget, amire mindannyiunknak szüksége van.

Egészségügy támogatása

Egészség és gyógyulás támogatása 🏥

Ahol egészség van, ott jövő is van. Támogatásunkkal a Gyulai Kardiológiai Rehabilitációs Osztály munkáját segítettük egy értékes gyógyászati berendezéssel, amely hozzájárul a gyógyulás hatékonyságához és az ellátás emberi minőségéhez. Nem tudunk gyógyítani, de hisszük, hogy a támogatásunk révén az egészségügyi szakemberek munkája könnyebb és eredményesebb lehet. Minden apró segítség számít, és mi örömmel járulunk hozzá ahhoz, hogy a gyógyulás folyamata emberibb, gyorsabb és támogatóbb legyen.

Bamako Rally

Határokon átívelő segítség 🚗

Az összefogás nem ismer határokat. Támogattunk egy helyi csapatot a Bamako Rallyn, akik nemcsak versenyeztek, hanem adományokat is vittek magukkal távoli közösségekhez. Így a jó szándék, a figyelem és a segítség messzire jutott, és olyan helyekre is elért, ahol rászorulók várták a támogatást. Ez a kezdeményezés is azt bizonyítja, hogy a közösségi szellem és az összefogás ereje képes hidakat építeni és valódi változást hozni, akár messzi tájakon is.

A weboldalon, nem engedélyezett a másolás.